Tumbaoldal sarkáról való, két darabból összeragasztott figuratöredék. Egyik oldalán sima hátsíkból kiemelkedő domborműrészlet: figura felsőtestének és fejének részletei. A vállak aszimmetrikus testtartásra utalnak, a bal váll megemelkedik és távolabb került a hátsíktól. Az arc és a fejtető lehasadt. Kétoldalt hosszan leomló, lágyan hullámzó haj tűnik elő fekete festés maradványaival, amelyet oldalt és hátul kendő fed, rajta a hajéhoz hasonló színű festékfoltok. Az alak öltözéke a nyaknál ívesen kivágott tunika. A melle elé hajlított, a testtől különválasztott, jobb kezében eredetileg azt a betétként rögzített részletet tartotta, ami számára az alak tömbjébe nagyjából a test középtengelye és bal széle között mély, szabálytalan alakú illesztési hézagot véstek. Jobb kezét nyitott tenyérrel a csapolással rögzített részlet mellé emelte. A hajtűredőkkel ráncolt tunikán fehér és rózsaszínű alapozás maradványai vannak. A kő másik oldala felől, a jobb kar mögött a dombormű hátsíkjával hegyes szöget bezáró illesztési felület részlete maradt fenn. A figurarészletnek az ülő alakokhoz képest kissé nagyobb mérete arra utal, hogy nem tartozott azok kompozíciós típusához, hanem magasabbra emelkedő, talán álló pozíciójú alak lehetett. A kőtömb illesztési módja alapján helyzetét leginkább a tumba egyik rövid oldalán képzelhetjük el.