Domborművű figuráról letört, a korona elülső része és az orr kivételével nagyjából ép állapotban fennmaradt fej, a síremlék legismertebb töredéke. A hátlaphoz csatlakozó nyúlvány alakja és aszimmetrikus elhelyezkedése arra mutat, hogy az arc eredeti pozíciójában kissé lefelé és balra tekintett. A királyi diadém a fejet szorosan körülfogó, homorú oldalú, aranyozott abroncsból és a fejtetőt fedő színes bélésből áll. A koronát valószínűleg liliom formájú oromdíszek ékesítették, amelyekből kétoldalt alacsony csonkok maradtak. Az abroncs alól oldalt párhuzamosan barázdált, a füleket elfedő, hullámosan hátrasimuló, hosszú haj bukkan elő, a homlok közepénél pedig két szimmetrikusan kanyargó, apró hajtincs jelenik meg. Az arcot a csontozat anatómiai szerkezetének pontos megragadása, érzékeny felületkezelés és a domború formák közti lágy, organikus átmenetek jellemzik. A tágra nyílt, mandula alakú, kidomborodó szemeket körülhatárolt szemhéjak veszik körül. A húsos ajak szögletét az állat keretező szakállal egybevegyülő bajusz árnyékolja. A rövidre nyírt szakáll ápoltságát jelzi elöl, az áll közepénél kettéválasztott, ellentétesen göndörödő tincs. A faragott felületeken fehér alapozóréteg igen vékony, inkább csak a kő pórusaiban megülő maradványai vannak, a korona abroncsának belsején aranyozásra utaló rózsaszínű alapozás, a bélésen vörös festés nyomai maradtak. A királyfigura feje, amint mérete és a hátoldali törésfelület alapján megállapítható, az oldallapok relief sorozatából származik. A harmonikus arc összefogottsága, az anatómiai jegyek szenzibilis megformálása, valamint a haj és a szakáll gondos megmunkálása a művészi kvalitás kiemelkedően magas fokán áll. A fejtöredék intenzív arckifejezésével, hibátlan kivitelezésével az 1220–30 közötti klasszikus gótikus szobrászat élvonalbeli alkotásaként tünteti fel azt a művet, melyhez egykor tartozott. Méretei alapján a tumbaoldalak domborműfiguráinak sorozatához kapcsolható.
